Cikkek
Fáradt vagy? A viktoriánus orvosok erre is tudtak egy jó (és pokolian rázós) megoldást!
A 19. század végén az elektromosság még szinte varázslatnak számított, egy megfoghatatlan, láthatatlan erőnek, ami megvilágította a városokat és mozgásba hozta a gépeket. Nem csoda, hogy a feltalálók és a sarlatán orvosok azonnal meglátták benne a gigantikus üzleti lehetőséget. Abban a korban, amikor egy egyszerű fejfájás, a tavaszi fáradtság vagy az unalom is komoly aggodalomra adott okot a tehetős osztályok köreiben, a páciensek szó szerint bármit hajlandóak lettek volna kipróbálni a gyógyulás érdekében. És mi lehetne modernebb, tudományosabb és hatásosabb egy kis frissítő áramütésnél?
A „női hisztéria” és az áltudomány aranykora
A viktoriánus kor társadalma előszeretettel diagnosztizálta a nőket mindenféle homályos, megfoghatatlan idegrendszeri nyavalyával. Ha egy hölgy rosszkedvű, kimerült, esetleg egyszerűen csak frusztrált volt a kényelmetlen fűzők és a még merevebb társadalmi elvárások miatt, az orvosok azonnal rásütötték a „hisztéria” vagy a „melankólia” hangzatos bélyegét. Mivel a hagyományos gyógyszerek – amelyek akkoriban sokszor ópiumot vagy arzént tartalmaztak – és a végtelen tengerparti pihenőkúrák nem hoztak enyhülést, a figyelem a kor új szuperhőse, a viktoriánus elektroterápia felé fordult.
A korabeli újságok és katalógusok hirtelen megteltek olyan hirdetésekkel, amelyek garantálták a gyors és fájdalommentes feltöltődést. A piacot pillanatok alatt elárasztották a legbizarrabb „csodakészülékek”: rezet és cinket tartalmazó elektromos fűzők, árammal működő derékövek, sőt, még elektromos hajkefék is. Ezek az otthoni eszközök azt ígérték, hogy viselésük közben szó szerint felrázzák a fáradt idegrendszert, kiűzik a betegséget a testből, és visszaadják az elvesztett életkedvet.
Helyet foglalni a rázós székben
A leglátványosabb (és egyben legrémisztőbb) kezelések azonban nem otthon, hanem magukban a drága orvosi rendelőkben zajlottak. Képzeljünk el egy elegánsan berendezett, plüsskárpitos, sötét fabútorokkal teli szalont, ahol a gyanútlan pácienst egy díszes, drótokkal és fémlemezekkel felszerelt székbe ültették.
Az orvos drámai mozdulatokkal odalépett egy masszív, kézzel tekerhető dinamóhoz, és működésbe hozta a szerkezetet. A gépből finom – vagy a dinamó tekerésének sebességétől függően éppen kevésbé finom – áramimpulzusok indultak el, amelyek végigfutottak a hölgyek testén. A kezelés hivatalos célja az volt, hogy a „jótékony” elektromosság serkentse a lelassult vérkeringést, és életre keltse a lemerült belső energiákat.
A sokk, mint a legjobb (és legkellemetlenebb) terápia
Vajon működött a dolog a gyakorlatban? Orvosi és biológiai szempontból természetesen egyáltalán nem. Az elektromos fűzők és a rázós székek semmiféle valós terápiás hatással nem rendelkeztek a rosszkedv, a migrén vagy a kimerültség ellen.
A „gyógyulás” titka egy sokkal egyszerűbb, földhözragadtabb emberi reakcióban rejlett. Amikor valakit váratlanul megráznak egy jó adag árammal, a szervezete azonnal a túlélésre fókuszál, és hatalmas mennyiségű adrenalint pumpál a vérébe. A páciensek pulzusa az egekbe szökött, a szemük kipattant, és olyan hirtelen ébredtek fel a sokkszerű kezeléstől, hogy a pillanatnyi ijedtség hatására minden korábbi fásultságuk köddé vált. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen kifejezetten kellemetlen és ijesztő élmény után a hölgyeknek valószínűleg egy darabig eszük ágában sem volt újra panaszkodni a fáradtságra, nehogy az orvos ismét elővegye a rettegett dinamót.
A viktoriánus elektroterápia ma már csak az orvostörténelem egyik legmulatságosabb és legabszurdabb fejezete, amely kiválóan mutatja, milyen vakon tudunk hinni az új technológiák varázsában. Bár a módszerek finoman szólva is drasztikusak voltak, egy dolog biztos: a korabeli wellness garantáltan magával ragadó és felvillanyozó élményt nyújtott!
