Cikkek
A viktoriánus kor legpofátlanabb átverése: a toll, amelyik magától írta a szerelmesleveleket
Mindenki arról beszél, hogy a mesterséges intelligencia ma már másodpercek alatt megírja helyettünk a legbonyolultabb e-maileket, az unalmas céges jelentéseket vagy éppen a romantikus üzeneteket. Azt hihetnénk, hogy az automatizált szövegírás a 21. század kiváltsága, pedig az emberiség már jóval régebben is arról ábrándozott, hogy egy okos gép elvégzi helyette a piszkos papírmunkát. A viktoriánus korban a hiszékeny, kényelemszerető polgárok pontosan erre az ősi vágyra építve dőltek be a 19. század egyik legviccesebb és legpofátlanabb átverésének: a „mágikus” tollnak.
Az ipari forradalom mindent elhitetett a tömegekkel
A 19. század végén az ipari forradalom a csúcsra járt, és a technológia soha nem látott sebességgel formálta át a mindennapokat. A gőzmozdonyok, a hatalmas gyárak, a távírók és a lassan megjelenő elektromosság miatt a kor embere hajlamos volt elhinni: a tudomány számára egyszerűen nincs lehetetlen.
A nyüzsgő nagyvárosok utcái és a napilapok hasábjai megteltek ügyeskedő feltalálókkal és gátlástalan szélhámosokkal, akik a legbizarrabb, hangzatos nevű kütyükkel próbálták kifosztani a technológia iránt rajongó közönséget. Ebbe a hurráoptimizmussal átitatott, hiszékeny közegbe robbant be a csodálatos, önjáró toll ötlete.
A szerkentyű, ami „olvasott” a gondolatokban
A korabeli hirdetések mesterien játszottak az emberek érzelmeivel és a klasszikus emberi lustasággal. A pompás bársonydobozokban kínált tollat úgy reklámozták, mint egy forradalmi, futurisztikus mechanikus csodát, amely szinte misztikus összeköttetésben áll a használója elméjével.
A szélhámos árusok ígérete szerint nem kellett mást tenned, mint kényelmesen ráhelyezni a kezed a díszesen megmunkált réz- és faeszközre, majd erősen a mondanivalódra koncentrálni. A toll – mintha valami láthatatlan szellem vagy zseniális gépezet mozgatná – magától elkezdett mozogni a papíron, és megírta a tökéletes, ékes nyelvezetű szerelmes levelet, az üzleti beszámolót vagy a hivatalos kérvényt. Képzeld el a tehetős viktoriánus úriembert, aki ahelyett, hogy órákig rágta volna a tolla végét a megfelelő szavakat keresve, boldogan fizetett egy kisebb vagyont a csodagépért.
A kiábrándító, tintás valóság
A termék megvásárlása után az otthoni kipróbálásnál természetesen percek alatt jött a kíméletlen pofára esés. A valóságban ugyanis szó sem volt semmiféle korai mesterséges intelligenciáról, sem gondolatolvasásról. A méregdrágán árult szerkezet belsejében csupán egy roppant egyszerű, olcsón összetákolt rugós mechanizmus lapult.
Amikor a gyanútlan, reménykedő vásárló rátette a kezét az eszközre, a felhúzott rugó egyszerűen kioldott, a toll hegye pedig teljesen kaotikus, kontrollálhatatlan cikk-cakkokat, vonalakat és hatalmas tintapacákat kezdett húzni a drága pergamenre. A végeredmény nem egy lángoló szerelmi vallomás lett, hanem egy olyan agresszív firka, ami ráadásul jó eséllyel a méregdrága mahagóni asztalt és a frissen vasalt fehér inget is összetintázta.
A szélhámosok mindig egy lépéssel előrébb jártak
Amikor a dühös és tintás vásárlók rájöttek, hogy csúnyán átejtették őket, azonnal kártérítést és magyarázatot követeltek volna. A dolog szépséghibája csupán annyi volt, hogy mire a felháborodott polgárok visszarohantak az árushoz az utcára vagy a piacra, a csalók már réges-rég felszívódtak a vaskos profittal, és valószínűleg már egy teljesen másik városban árulták ugyanezt a „forradalmi” csodakütyüt.
A viktoriánus mágikus toll története tökéletes bizonyítéka annak, hogy az emberi természet jottányit sem változott az évszázadok során. Mindig is kerestük a könnyebb utat, a varázsütésszerű megoldásokat és a munkát megspóroló okos gépeket. A különbség csupán annyi, hogy ma már a szoftvereink tényleg képesek megírni a leveleinket – a 19. századi embereknek viszont be kellett érniük egy rugós, tintaköpő fadarabbal és a kőkemény felismeréssel, hogy a saját hiszékenységük áldozatai lettek.
