Cikkek
Az űrben rekedt asztronauták előtte-utána fotói a kilenc hónapos űrben rekedés megrázó hatásait mutatják be
Az űrben töltött kilenc hónap kimerítő idő után talán nem meglepő, hogy a Föld körüli pályán „ragadt” NASA-asztronauták kicsit másképp néznek ki.
Kedden (március 18-án) Barry „Butch” Wilmore és Sunita „Suni” Williams, a NASA űrhajósai a SpaceX Dragon űrhajó fedélzetén hazatértek a Földre, miután tavaly június óta „ragadtak” a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Az, hogy ilyen hosszú ideig távol voltak otthonuktól, bizonyára káros hatással volt az egészségükre, amivel a NASA is tisztában van, hiszen a csapatot hordágyon vitték el, mielőtt egyetlen lépést is tehettek volna a szárazföldön, miután a floridai Tallahassee közelében, az öböl partjainál lezuhantak.
De amellett, hogy Wilmore és Williams kilenc hónap után először érzi a gravitációt a csontjaik ellen, ami önmagában is a lehetséges egészségügyi aggályok hosszú listáját vonja maga után.
A Daily Mail szerint a problémák a „csirkelábaktól” és a „babalábaktól” a rák megnövekedett kockázatáig terjednek, és az asztronauták még nem teljesen szabadultak meg az egészségügyi komplikációktól, most, hogy már hazaérkeztek.
Miközben a páros egy sor orvosi vizsgálaton esik át a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában, egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy máris vannak olyan árulkodó jelek, amelyek az egészségük esetleges romlására utalnak.
Néhány bámészkodó azt állította, hogy a Wilmore-ról és Williamsről készült előtte-utána fotókon látszik, hogy soványak és talán fogytak is, amíg az űrben voltak.
A szakértők szerint a felszín alatt a szakértők szerint a szemükre és az optikai idegekre nehezedő nyomás miatt folyadékok gyűlhetnek fel a fejükben, ami hatással lehet a megjelenésükre.
Erre még egy kifejezés is létezik, a Spaceflight Associated Neuro-Ocular Syndrome (SANS), amely a látóidegek duzzanatáért felelős, és homályos vagy homályos látást okoz.
Míg sok űrhajós szeme visszatér a normális állapotba, amikor visszatérnek a Földre, a NASA szerint egyes mellékhatások maradandóak lehetnek – és attól függ, hogy a csapat mennyi ideig marad az űrben, ami a páros számára aggasztó, tekintettel a hosszabb küldetésre.
Ami a kognitív funkcióikat illeti, az agyban lévő változó nyomás a stresszel és az alváshiánnyal párosulva hanyatláshoz vezethet, ahogy azt már korábban is láttuk néhány űrhajósnál.
A mikrogravitáció jelenti azonban a legnagyobb kockázatot a páros számára, mivel a Föld vonzása nélkül az űrhajósok izmai idővel meggyengülnek, és ez azt jelentheti, hogy nehezen tudják megtartani egészséges testsúlyukat.
Ez magyarázza azt is, hogy a páros miért nem tudott járni, amikor először landoltak a Földön.
Az ISS fedélzetén folytatott intenzív edzésprogram és a magas kalóriatartalmú étrend ellenére is szenvedhetnek izomsorvadástól, ami szintén hozzájárulhat törékeny megjelenésükhöz.
Aztán ott van még az űrrepülési vénás trombózis (SVT), amely felfelé irányuló folyadékeltolódással jár, és az arcot „puffadtá” teheti, amit lényegében a fejjel lefelé lógás okoz.
Szerencsére a NASA szerint a legtöbb űrhajós 45 nap után visszatér a küldetés előtti fittségi szintjére, bár súlyos esetekben hónapokig vagy akár egy évig is eltarthat a felépülés.
Tim Peake nyugalmazott brit űrhajós a RadioX műsorában elmondta: „Számomra az űrbe való kilépés egyáltalán nem jelentett problémát, de a Földön töltött első két napban elég durván éreztem magam.
„Azt hiszem, Butch és Suni most egy kicsit rosszul fogja érezni magát. Tudod, az egész test most szokja meg a gravitációt. A vestibuláris rendszer egy kicsit összezavarodott. Szédülsz, kicsit émelyegsz. Szóval, kell nekik pár nap, mire ezt kiheverik.”
