Cikkek
Emlékszel, amikor így éltünk? 10 fotó visszarepít a Covid legfurcsább hétköznapjaiba
Egy pap vízipisztollyal a kezében. Egy templom, amelynek padjaiban emberek helyett fényképek sorakoznak. Egy otthon dolgozó férfi zakóban, rövidnadrágban és papucsban. A koronavírus-járványról készült képeket nézve néha nehéz eldönteni, hogy mosolyogjunk, vagy inkább csendben maradjunk.
Pedig ezek a jelenetek egy nagyon is ismerős korszakot idéznek fel. Azt az időszakot, amikor a bevásárlás, a munkába indulás vagy egy közös zenélés körülményeit is újra kellett gondolni.
A fotók ereje éppen a hétköznapi részletekben rejlik. Megmutatják, milyen különös formát öltött az élet, amikor a megszokott tevékenységeink mellé beköltözött a bizonytalanság.
Amikor a hétköznapi dolgok szokatlanná váltak
A WHO 2020. március 11-én világjárványként jellemezte a COVID–19 terjedését. Az ezt követő időszakban a korlátozások országonként és időszakonként eltértek, de a maszk és a távolságtartás sok helyen a mindennapok részévé vált.
A válogatás egyik képén egy metróperonon várakozó ember sárga ruhájából hosszú, fehér rudak állnak ki. A látvány szinte szó szerint térbeli határt rajzol köré: eddig lehet közel jönni.
Egy másik felvételen egy utas átlátszó műanyag borítás alatt ül, miközben a mellette helyet foglaló ember maszkot visel. Egy üzletben pedig egy vásárló fekete műanyagból és ragasztószalagból összeállított öltözékben tolja a bevásárlókocsit.
A képek alapján nem állapítható meg, milyen szándék vezette ezeket az embereket, vagy mennyire voltak hatékonyak a megoldásaik. A jelenetek mégis felidézik a korszak egyik alapélményét: egy megszokott helyzetben hirtelen azt is mérlegelni kellett, hogyan érezzük magunkat biztonságban.
A hiány néha jobban látszott, mint a jelenlét
A sorozat egyik legerősebb felvétele egy templomban készült. A háttal álló pap előtt portrék töltik meg a padsorokat.
Az arcok láthatók, az emberek nincsenek ott.
A fotó pontos körülményeinek ismerete nélkül is beszédes ez az elrendezés. A közösség helyét megőrzik a képek, de a személyes jelenlétet nem tudják pótolni. Hiányzik a mozgás, a tekintetek találkozása, a másik ember közelsége.
Hasonló gondolatot ébreszt a lelátóról készült felvétel is, amelyen maszkos rajzfilmfigurák kartonmásai sorakoznak az üléseken. Első pillantásra játékos ötletnek tűnik. A következő pillanatban azonban feltűnik, mennyire más egy nézőtér valódi nézők nélkül.
A járvány idején a hiány sokszor egészen konkrét alakot kapott: egy üres székét, egy képernyőét vagy egy papírra nyomtatott arcét.
Zakó felül, papucs alul: az otthoni élet új rendje
A laptop előtt ülő férfi képe a válogatás egyik legkönnyebben felismerhető élethelyzetét mutatja. Felül zakó, alul rövidnadrág és papucs, körülötte az otthon megszokott tárgyai.
A jelenetben találkozik a munkahelyi megjelenés és a lakás kényelme.
Az otthoni munkavégzés lehetősége nem jutott mindenkinek, és akik élhettek vele, azok is eltérően tapasztalták meg. A kép mégis pontosan érzékelteti, hogyan mosódhatott össze két korábban elkülönülő tér.
Az étkezőasztalból munkaállomás lett. A lakás egy részéből videóhívások háttere. A nap megszokott határait pedig sokszor már nem az indulás és a hazaérkezés jelölte ki.
A zene folytatódott, csak különös körülmények között
Más képeken zenélő fiatalokat látunk. Egyesek különálló zöld sátrakban játszanak fúvós hangszeren, mások olyan maszkot viselnek, amelyen a szájuknál nyílás van.
A fotók nem bizonyítják ezeknek a megoldásoknak a járványügyi hatékonyságát. Azt viszont megmutatják, milyen szokatlan elrendezések jelentek meg egy ismerős tevékenység körül.
A hangszer, a kotta és a gyakorlás megmaradt. Minden más köréjük rendeződött át.
Ezekben a jelenetekben az alkalmazkodás szándéka olvasható ki: valamilyen módon továbbvinni azt, ami korábban természetes volt. Megőrizni egy órát, egy próbát, egy közös elfoglaltságot akkor is, amikor annak feltételei megváltoztak.
A humor is része lett az emlékezetünknek
A villamos elejét borító hatalmas maszk vagy a védőfelszerelést viselő pap kezében látható vízipisztoly ma is könnyen mosolyt csalhat az arcunkra.
Ezek a képek a korszak abszurd oldalát őrzik. A maszk olyan erős jelképpé vált, hogy még egy járműnek is „arcot” lehetett adni vele.
A humor azonban nem teszi könnyűvé az egész történetet. Ugyanehhez az időszakhoz betegség, gyász, kimerültség és elmaradt találkozások is kapcsolódnak. Egy szellemes fotó és egy fájdalmas emlék ugyanannak az embernek a fejében is megférhet egymás mellett.
Ezért hatnak ilyen sajátosan ezek a felvételek. A mosoly mögött ott van annak felismerése, hogy mindez valóban megtörtént.
Egy korszak, amely nem mindenkinek ugyanúgy ért véget
A WHO 2023. május 5-én megszüntette a COVID–19 miatt fennálló nemzetközi horderejű közegészségügyi szükséghelyzetet. Ez a döntés nem jelentette a betegség eltűnését vagy valamennyi következményének lezárását.
A fényképekre nézve is érdemes megőrizni ezt a különbséget. Van, akinek elsősorban az otthoni munkát és a furcsa hétköznapi szabályokat idézik fel. Másnak egy elveszített hozzátartozót, egy nehéz szolgálatot vagy egy hosszúra nyúlt elszigeteltséget.
A válogatás így egy közös korszak sokféle személyes emlékét érintheti meg.
Talán ezért érezzük egyszerre közelinek és távolinak ezt a világot. Felismerjük a tárgyait, a mozdulatait, a rögtönzött megoldásait, miközben újra rácsodálkozunk, mennyire szokatlanok voltak.
Ezek a képek végül a hétköznapok értékére emlékeztetnek: arra, milyen sokat jelentett újra együtt ülni, szabadon találkozni, és külön előkészületek nélkül belépni egy ismerős helyre.
