Cikkek
A világ legnagyobb mesterséges zátonya – így válik az óceán a S.S. United States új otthonává
A hajóroncsok történeteket őriznek: a csillogó fedélzeteken zajló emberi sorsok egyszer csak átköltöznek a tenger mélyébe, ahol új életek épülnek rájuk. A világ egyik leghíresebb óceánjárója, az S.S. United States most egy utolsó, monumentális szerepre készül: a Florida partjainál létrejövő, valószínűleg legnagyobb mesterséges zátonnyá alakul, és évtizedekre otthont ad halaknak, koralloknak, búvároknak és történeteknek. A döntés egyszerre nosztalgikus és jövőbe mutató: a hajó emléke tovább él – csak épp már nem a hullámok tetején, hanem alattuk.
A hajó, amelyen elnökök és filmsztárok jártak
Az S.S. United States fedélzetén valaha John F. Kennedy és Elizabeth Taylor is megfordult. Ma hét fedéllyel lejjebb, a hajó gyomrában egy 54 éves veterán áll a 120 üzemanyagtartály egyikében, és nagy teljesítményű mosóval mossa le a 30 láb magas, olajjal borított falat. Ő Tim Mullane kapitány, a „hivatásos hajósüllyesztő”, aki egy hatalmas projekt közepén tisztít, bont, szerel – hogy a legendás óceánjáró tisztán, biztonságosan, egyben és függőlegesen érje el végső nyughelyét a Gulf Coast közelében.
A szakma, ami egyszerre gyászmunka és teremtés
Mullane a hajók „temetkezési vállalkozójának” nevezi magát: a feladat egyszerre lezárás és kezdet. A mesterséges zátonyok telepítése az 1980–90-es években indult be, amikor sok második világháborús hadihajót vontak ki a forgalomból. Az USA keleti és öböl-partvidékén a zátonytelepítések turizmust, búvárforgalmat és part menti gazdasági élénkülést hoztak – ezért fizetett például Okaloosa megye 1 millió dollárt a rozsdás óriásért, amely évtizedekig vesztegelt Philadelphiában.
Mullane 2014-ben alapította cégét (Coleen Marine) feleségével, és ma már a munkáik mintegy 75%-a zátonyteremtés: hajókat tisztítanak, átalakítanak, majd szabályozott körülmények között a tenger fenekére küldenek. A maradék feladatok partvédelmi célú süllyesztésekhez kötődnek. Minden hajó más, de a főbb lépések azonosak: festék lefejtése, üzemanyagtartályok nagynyomású tisztítása, portálablakok és szigetelések eltávolítása.
Brutális finommunka: mit jelent „zátonnyá változtazni” egy óriást?
A hajó jelenleg Mobile Bay-ben (Alabama) áll kikötve, ahol a csapat veszélyes anyagokat szed le róla. Több mint 300 kerek ablakot már eltávolítottak (és még százak vannak hátra), a négy óriási propellert leszerelték, hamarosan pedig egy 200 láb magas daru emeli le a két ikonikus, 65 láb magas kéményt. Nem véletlen a nagy szavak: „Nincs ennél nagyobb projekt – és nem is lesz, mert ilyen hajókat már nem építenek” – mondja a társ-alapító Coleen O’Malley.
A biológiai és jogi megfelelés kulcskérdés. A megye egy tengerbiológust, Alex Foggot bízott meg a folyamat felügyeletével; a csapat minden reggel egyeztet vele. Miután eltűnik az olaj- és festékmaradék, valamint a szigetelések, Fogg átvizsgálja a hajót, majd az EPA és más hatóságok is ellenőrzik, hogy minden előírás teljesült-e. Csak ekkor lehet kitűzni a süllyesztés időpontját – Mullane reményei szerint novemberre.
A nagy nap mozzanata: 150 mérföld vontatás, 1,75 millió gallon víz
A süllyesztés napján a 120 üzemanyagtartályt 1,75 millió gallon vízzel töltik meg, aztán egy vontató 150 mérföldre húzza a kijelölt helyre a Florida partjai előtt. A hajótest külső burkolatán, pár lábbal a vízszint felett, lángvágóval nyitnak szabályozott nyílásokat; tűzoltótömlőkön át zúdítják a tengervizet a belső tereken át, hogy a hajó egyenletesen teljen meg. Ha minden az ütemezés szerint megy, 45 percen belül a hajó 180 láb mélyre ér, és stabilan megül a tengerfenéken.
A kockázat nagyon is valós: az egyenlőtlen elárasztás vagy a korai vízbetörés borulást, idő előtti elsüllyedést okozhat. 2002-ben a Spiegel Grove majdnem fejre állt – a Florida által megbízott önkéntes csapat túl korán indította a süllyesztést, végül külön cégnek kellett befejeznie a munkát, miközben a hajó fejjel lefelé billegett az Atlanti-óceánon. Most mérnökcsapat modellezi előre a vágási pontokat, hogy az S.S. United States függőlegesen süllyedjen, és biztonságban maradjon mindenki, aki az utolsó pillanatig a fedélzeten dolgozik.
Mit adnak a mesterséges zátonyok?
- Élőhelyet: A komplex szerkezet gyorsan benépesül – algák, szivacsok, korallok telepednek meg, halrajok és ragadozók követik őket. A hajó acélváza néhány év alatt pezsgő minivilággá alakulhat, amely új táplálékláncok csomópontja lesz.
- Védekezést: Bizonyos esetekben a partvonalak védelmét is támogatják a hullámenergia elnyelésével, bár az S.S. United States elsődleges célja az élőhelyteremtés és a búvártérkép új csúcshelyszínnel való gazdagítása.
- Gazdaságot: A búvárturizmus komoly bevételt hoz a part menti városoknak. Ez az a logika, amiért megyék, államok beruháznak a zátonytelepítésbe – nem csak ökológiai, hanem gazdasági megtérülést is várva.
A természet oldaláról nézve a roncsok olyanok, mint egy vár alapfalai: kapaszkodót adnak a telepes fajoknak, menedéket a kicsiknek, leshelyet a nagyoknak. Az ember oldaláról nézve ez új kapcsolat a tengerrel – a múlt vasából jövőbeli élőhelyet kovácsolunk.
Gyász és hála: egy korszak záróakkordja
Egy ikonikus hajó halála fájhat – Mullane is beszél arról, milyen szomorú elveszíteni a történetekkel teli hajótesteket. De a gyászmunka itt kreatív tetté válik: a szépség új arca a tengerfenéken születik meg. A kapitány néha csak leül a fedélzet egy darabjára és „nézi őt”, mert még most is gyönyörű. A legenda nem tűnik el – átalakul. És talán ez a legőszintébb tiszteletadás: hagyni, hogy a hajó tovább írja a történetét, már nem emberekért, hanem egy egész ökoszisztémáért.
