Cikkek
Az utolsó üzenet, ami százak életét mentette meg: a halifaxi katasztrófa igaz története
Amikor meghalljuk az „első világháború” kifejezést, automatikusan a saras európai lövészárkokra, a szögesdrótokra és a frontvonalak borzalmaira gondolunk. Pedig a konfliktus egyik legpusztítóbb, legapokaliptikusabb eseménye több ezer kilométerre onnan, egy békés kanadai kikötővárosban, Halifaxban történt. Egyetlen eltévedt hajó elegendő volt ahhoz, hogy a történelem legnagyobb, ember által okozott (nem nukleáris) robbanásával letörölje a föld színéről a város felét. Ha pedig nem lett volna ott egyetlen önfeláldozó távírász, a tragédia mérlege még borzalmasabb lett volna.
A mozgó puskaporos hordó és egy fatális hiba
-
december 6-án reggel a halifaxi kikötő zsúfolásig telt. Ez volt az európai frontra tartó konvojok fő gyülekezőhelye. Az SS Mont-Blanc nevű francia teherhajó épp befelé tartott, de a raktere nem mindennapi szállítmányt rejtett. A hajó lényegében egy úszó bomba volt: közel 3000 tonna katonai robbanóanyagot, köztük TNT-t, pikrinsavat, lőgyapotot és a fedélzeten tárolt, hordós repülőbenzint szállított.
Egy elképesztően banális navigációs hiba miatt a szűk kikötőbejáratnál a francia hajó frontálisan ütközött a kifelé tartó, üres SS Imo nevű norvég gőzőssel. Maga az ütközés önmagában nem lett volna végzetes, de a csikorgó fém szikrákat vert, amelyek azonnal meggyújtották a fedélzeten kiömlő benzint. A Mont-Blanc pillanatok alatt lángba borult. A legénység – pontosan tudva, hogy min állnak – azonnal pánikba esett, csónakokba szállt, és eszeveszetten evezni kezdett a part felé.
A katasztrófaturizmus halálos ára
A lángoló, elhagyatott hajó lassan besodródott a part mellé. A város lakói mit sem sejtettek a halálos szállítmányról. Számukra ez csak egy izgalmas, látványos kikötői tűz volt. Emberek ezrei sereglettek ki a partra, az irodisták és a családok pedig az ablakaikba tapadva figyelték a fekete füstoszlopot. Senki sem tudta, hogy a pokol kapujában állnak.
A diszpécser, aki a halált választotta
Eközben a közeli vasútállomáson Vince Coleman diszpécser egy menekülő tengerésztől megtudta, hogy a hajó percek múlva a levegőbe repül. Coleman ösztönösen elkezdett futni a biztonságot jelentő dombok felé, de hirtelen eszébe jutott valami. Egy tömött személyvonat, fedélzetén több száz gyanútlan utassal, épp a város felé tartott, és percek múlva be kellett volna futnia a kikötői állomásra.
Coleman meghozta élete legnehezebb döntését. Visszafordult, beült a távírógép mögé, és elkezdte verni az S.O.S. üzenetet a vonal mentén minden állomásnak: „Egy lőszereshajó lángol a kikötőben és fel fog robbanni. Állítsátok le a vonatokat. Azt hiszem, ez lesz az utolsó üzenetem. Ég veletek, fiúk.”
2,9 kilotonna TNT: A pokol elszabadul
Reggel 9 óra 4 perckor a Mont-Blanc felrobbant. A detonáció ereje megközelítőleg 2,9 kilotonna TNT-nek felelt meg. A robbanás egy pillanat alatt eltüntette a hajót – a féltonnás horgonyát kilométerekkel arrébb, egy erdőben találták meg. A pusztító lökéshullám és a keletkező hatalmas cunami a kikötő körüli városrészeket a földdel tette egyenlővé.
Több mint 2000 ember halt meg azonnal, és további 9000-en sérültek meg súlyosan. Rengetegen megvakultak, mert amikor a robbanás ereje betörte a város ablakait, az üvegszilánkok egyenesen a tüzet bámuló emberek arcába csapódtak.
Vince Coleman ott halt meg a távíróasztalánál. Az élete árán elküldött utolsó üzenete azonban időben célba ért. A személyvonatot a város határánál sikeresen leállították, így a rajta utazó több száz ember megmenekült. Sőt, ők lettek az elsők, akik bejutottak a romba dőlt városba, hogy segítsenek a túlélők mentésében. Coleman áldozata a mai napig a kötelességtudat és a valódi hősiesség egyik legmegrendítőbb példája maradt.
