Cikkek
Hátborzongató fotók mutatják a sivatag közepén hagyott, elhagyatott „paradicsomi várost
A sivatag közepén beton őrszemek sorakoznak, félig felépített szellemhéjak.
A több ezer lakásból álló toronyházak nagyrészt üresen állnak, figyelmeztetésként a túlbuzgó várostervezőknek, hogy mit ne tegyenek.
Ezek Irán kísérletei egy „paradicsomváros” építésére fővárosuk, Teherán szatellitjeként, de ez nem sokat tett a szellemváros státuszán túlmutató fejlődésért.
Egyforma tornyok egymás után épültek a poros, jellegtelen, kopár épületek tetejére, és sokukat egyszerűen elhagyták, mielőtt az építkezés befejeződött volna, mint egy halott ötlet sírköveit.
A város neve Pardis, ami angolul „paradicsom”, bár egy pillantás a helyre elárulja, hogy ez minden, csak nem paradicsom.
Ehelyett egy betonpokol, ahol a házak nagy része üresen áll, a tornyok pedig befejezetlenek, míg azok, amelyekben laknak, küzdenek azért, hogy valamiféle közösség alakuljon ki.
A hely nem teljesen elhagyatott, hiszen egy 2016-os népszámlálás szerint több mint 70 000 ember él itt, de a betontornyok között több tízezer lakatlan lakás áll.
Mi a rosszabb, a szellemváros, ahol senki sem lakik, vagy az, amelyik üresnek tűnik annak ellenére, hogy valóban élnek ott emberek?
Emlékeztet Malajzia saját szellemvárosára, a „Forest City”-re, amely befejezetlenül és alig lakottan végezte.
Csak azért, mert megépíted, még nem jelenti azt, hogy az emberek el is jönnek, míg néhányat, ami megépült, 2017-ben egy földrengés lerombolt.
A New Yorker szerint ezeknek az elhagyott tornyokból álló szellemvárosoknak megfizethető lakásoknak kellett volna lenniük azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a teheráni emelkedő ingatlanárakat.
A fővárostól távol eső, kopár földeken álló steril magasházakból álló szatellitvárosokként jellemezve nem nehéz elképzelni, hogy ezek az állítólagos betonparadicsomok miért nem váltak soha igazán népszerűvé.
Különösen akkor nem, amikor a tornyok „hibás csatornarendszerrel és fűtéssel” rendelkeztek, amihez „nem megfelelő vízellátás” és „szakaszos áramellátás” társult.
Az emberek egyszerűen nem akarnak olyan helyen élni, amely túl messze van attól, ahol szívesebben lennének, és bárhová is megyünk a világban, az embereknek szükségük lesz a megfelelő vízhez való hozzáférésre.
Bár ezek az elhagyatott projektek állítólag Teherán műholdjai, túl messze vannak ahhoz, hogy sok ember bármi mást csináljon, minthogy egész nap ingázzon, majd dolgozzon.
Azok az emberek, akik ezekben a szellemvárosokban élnek, órákig utaznak a magányos betonburokba és vissza, és csak aludni tudnak, amíg el nem jön az idő, hogy újra ingázzanak.
Az ember elgondolkodik azon, hogy mit lehet álmodni a paradicsomban.
