Cikkek
Amikor a kalózok elrabolták Julius Caesart – és ő megsértődött a túl alacsony váltságdíj miatt
Képzeld el a szituációt: a történelem legkeményebb, legkegyetlenebb tengeri rablói fogságba ejtenek a nyílt vízen. Egy átlagember ilyenkor valószínűleg zokogva, térden állva könyörögne az életéért. Te viszont ahelyett, hogy megijednél, egyszerűen leordítod a rettegett kalózok fejét, amiért pofátlanul kevés pénzt merészeltek kérni érted váltságdíjként.
Bármilyen abszurdul is hangzik, pontosan ez történt a fiatal Julius Caesarral, aki már jóval azelőtt megmutatta a világnak, mekkora, bolygó méretű egóval rendelkezik, mielőtt Róma teljhatalmú diktátorává vált volna.
A sértés, ami felháborította a jövő uralkodóját
Kr. e. 75-ben járunk. A mindössze huszonöt éves, ambiciózus Julius Caesar éppen Rodosz szigete felé tartott, hogy a kor legjobb mestereitől tanuljon retorikát. Az utazás azonban drámai fordulatot vett, amikor a hajóját rettegett kilikiai kalózok támadták meg az Égei-tengeren. A kilikiaiak nem kispályás zsebtolvajok voltak: kíméletlen tengeri banditák hírében álltak, akik gondolkodás nélkül gyilkoltak, a túlélőket pedig azonnal eladták rabszolgának.
Amikor elfogták a gazdagnak tűnő, fiatal római arisztokratát, a kalózok elégedetten dörzsölték a tenyerüket. Közölték vele, hogy 20 talentum ezüstöt fognak kérni az életéért a családjától (ez az összeg ma nagyjából 600 ezer dollárnak, vagyis több mint 200 millió forintnak felelne meg).
A legtöbb ember ezen a ponton remegő kézzel írta volna a levelet haza, hogy fizessenek, de Caesar nem. Ő egyszerűen hangosan, megvetően kinevette a vérszomjas kalózokat. Felháborodottan közölte velük, hogy fogalmuk sincs, kit raboltak el, és arrogánsan követelte, hogy a váltságdíjat azonnal emeljék fel 50 talentumra (nagyjából 1,5 millió dollárra). A kalózok valószínűleg azt hitték, hogy a srácnak teljesen elment az esze, de végül mosolyogva belementek a rendhagyó üzletbe.
A történelem legrosszabb, legönteltebb foglya
Míg Caesar emberei elmentek, hogy összegyűjtsék a csillagászati összeget, a fiatal római összesen 38 napot töltött a kalózok fogságában. Ez alatt a bő egy hónap alatt a szó szoros értelmében átvette az uralmat a hajó és a legénység felett.
Egyáltalán nem úgy viselkedett, mintha a foglyuk lenne, sokkal inkább úgy, mintha ő lenne a hajó parancsnoka. Rendszeresen saját maga által írt versekkel és hosszú beszédekkel „szórakoztatta” őket. Ha a tengerészek nem tapsoltak elég lelkesen a felolvasás végén, nyíltan „műveletlen barbároknak” nevezte az állig felfegyverzett fogvatartóit. Bement közéjük játszani és sportolni, de ha történetesen aludni akart, azonnal kiküldte az őröket, hogy parancsoljanak síri csendet a fedélzeten. A kalózok valamiért imádták a pimasz, őrült rómait, és afféle szórakoztató, különc kabalának tartották.
Egy halálosan komoly ígéret
Caesar azonban egy ponton, a közös nevetgélés és játék közben, halálosan komoly arccal megígérte nekik: amint kiszabadul, hatalmas sereggel tér vissza, és kivétel nélkül mindannyiukat keresztre feszítteti. A kalózok ezen is csak jót nevettek, azt hitték, ez is a furcsa, arisztokrata fekete humor része.
A bosszú, ami nem ismert kegyelmet
Nem volt az. Amint megérkezett a hatalmas váltságdíj, és Caesart végre szabadon engedték, a fiatalember azonnal a közeli Milétosz városába sietett. Bár ekkoriban semmilyen hivatalos katonai rangja vagy felhatalmazása nem volt, a puszta karizmájával, a nevével és némi pénzzel pillanatok alatt összerántott egy kisebb, ütőképes flottát.
Visszahajózott pontosan arra a rejtett helyre, ahol hetekig fogva tartották. A kalózokat ott találta, ahol hagyta őket – éppen az ő váltságdíját költötték és ünnepeltek. Caesar seregével mindenkit elfogott, hiánytalanul visszaszerezte az 50 talentum ezüstöt, a rabokat pedig a helyi római kormányzóhoz vitte. Amikor a kapzsi kormányzó habozott megbüntetni őket (mivel rájött, hogy rengeteg pénzt kereshetne, ha inkább eladja a rablókat rabszolgának), Caesar egyszerűen a saját kezébe vette az igazságszolgáltatást.
Kíméletlenül beváltotta a hajón tett ígéretét, és az összes kalózt keresztre feszíttette. Egyetlen, egészen perverz „kegyelmet” gyakorolt csupán a közösen eltöltött, vidám 38 nap emlékére: mielőtt a rablókat felhúzták volna a fára, mindegyiknek elvágatta a torkát, hogy ne kelljen napokig szenvedniük a kereszten. A brutális történet tanulsága? Soha, de soha ne becsüld alá Julius Caesar egóját!
