Cikkek
XIV. Lajos 10 centis vörös sarkakon tippegett: a magassarkú bizarr eredete
Amikor ma meghallasz egy jellegzetes, határozott kopogást a kövezeten, vagy meglátsz egy elegáns tűsarkút, azonnal a nőiesség, a kifutók világa és a luxusdivat jut eszedbe. Mielőtt azonban a magassarkú cipő a női ruhatár legfontosabb, sokszor legfájdalmasabb kelléke lett volna, a történelem egyik legmacsóbb, kifejezetten katonai célokat szolgáló ruhadarabjának számított.
A történethez egészen a 15. századi Perzsiáig (a mai Irán területéig) kell visszautaznunk, ahol a divatnak még semmi köze nem volt a kinézethez. A perzsa lovasság számára egy komoly, életbe vágó logisztikai problémát jelentett a lóhátról való íjászkodás.
A harctéri innováció, ami megváltoztatta a világot
Vágta közben elengedni a gyeplőt, felállni a nyeregben, és halálpontosan kilőni egy nyilat, finoman szólva is bravúros egyensúlyérzéket igényelt. Erre a problémára egy zseniálisan egyszerű, sarokkal ellátott lovascipő jelentette a tökéletes megoldást.
A megemelt sarok ugyanis stabilan, szinte horogként akadt be a kengyelbe. Ez a tartás lehetővé tette, hogy a lovas harcosok a legnagyobb sebesség mellett is stabilan fel tudjanak állni, és pusztító nyílzáport zúdítsanak az ellenségre. A magassarkú tehát eredetileg nem a kecses járást, hanem a kőkemény gyilkolást szolgálta.
Európa ráharap a macsó trendre
Amikor a 16. és 17. század fordulóján perzsa diplomaták serege érkezett Európába, hogy szövetségeseket keressenek, az európai arisztokrácia azonnal kiszúrta a különös lábbeliket. A nyugati nemesek mindig is imádták a katonai vonásokat a ruházkodásban, a magasított cipő pedig erőt, harctéri fölényt és mérhetetlen férfias energiát sugárzott.
A magassarkú cipő pillanatok alatt letarolta az európai udvarokat. Minél magasabb volt a sarok, annál drágább volt a cipő elkészítése, és mivel ezekben a cipőkben szinte képtelenség volt fizikai munkát végezni (vagy akár csak sokat sétálni), a viselőjük egyértelműen a kiváltságos, dolgozni nem kényszerülő elithez tartozott.
XIV. Lajos, a 17. századi divatdiktátor
A trend legnagyobb és leghíresebb rajongója XIV. Lajos, a francia Napkirály volt. A grandiózus uralkodó egy aprócska problémával küzdött: mindössze 163 centiméter magasra nőtt. Hogy ellensúlyozza ezt a hiányosságot, a király imádta a hatalmas, 10 centis magassarkú cipőket.
Lajos ráadásul egy sajátos dizájnelemet is bevezetett: a cipői sarkát és talpát mindig vérvörösre festették. Ez a drága festék a hatalmat és a harciasságot jelképezte (tulajdonképpen ő volt a 17. századi Christian Louboutin). A király annyira féltékenyen őrizte a stílusát, hogy egy időben szigorú törvénybe iktatta: a versailles-i udvarban kizárólag a legmagasabb rangú nemesek hordhattak vörös sarkú cipőt.
A történelem fintora, hogy a nők csupán évtizedekkel később, a férfias divatjegyek (például a széles kalapok és a katonai szabású kabátok) tudatos átvételével kezdték el hordani a magassarkút, hogy erősítsék a saját társadalmi pozíciójukat. A 18. századi felvilágosodás során aztán a férfiak fokozatosan elhagyták a hivalkodó, díszes ruhadarabokat, a praktikumot választva. A magassarkú így kizárólag a nők ruhatárában maradt meg, teljesen átírva a cipő eredeti, véráztatta jelentését.
